Van élet a TELC-en túl?

letizia-bordoni-283388-unsplash.jpgSokan kérdeztétek tőlem mostanában: Hallottad, hogy megszűnik? Most mitévő legyek? Merre induljak el? Lehet egyáltalán jól dönteni?

Mutatom!

Az első és legfontosabb, hogy ne ess pánikba! Tudom, mit érzel, hónapok óta készülsz a vizsgára, már kitanultad minden csínját-bínját, gyakoroltad a típusfeladatokat és most úgy érzed, ez mind hiábavaló volt. Pedig dehogy! Először is, ha időben kapcsoltál még ott a januári, februári vizsga. 

Másodszor: A kulcsszó ALKALMAZKODÁS!

Az eddig befektetett energia semmiképp nem vész kárba, ha olyan vizsga mellett teszed le a voksod, ami jellegében, szerkezetében hasonlít a megszűnőhöz, azaz kommunikáció orientált, nemzetközi szinten elismert, valódi nyelvtudást mérő vizsga. A kínálat látszólag elég széles.

Apropó nemzetközi! Jó alternatíva lehet egy a külföldi egyetemek által gyakran kért nyelvvizsga, az IELTS, bár azt is figyelembe kell venned, hogy ha Magyarországon is szeretnéd hasznát venni, akkor honosítanod kell. Akkor már inkább egy nemzetközi, ami egyben akkreditált is, a Cambridge vizsga, igaz erre és az IELTS vizsgára is anyagilag többet kell áldoznod. 

Párhuzamban

Mindenesetre a választást kezdd azzal, hogy összehasonlítod a vizsgák feladatait, és igyekezz olyat választani, amelybe könnyen tudod konvertálni a megszűnő vizsga feladataira készülést. Egyik kézenfekvő választás az ECL lehetne. Egy nagyon is logikus európai egyetemi együttműködés terméke ez a vizsga, de még kevésbé ismert. Gyakorló anyagból is kevesebb érhető el, mint több versenytársánál. Ami miatt néhányan nem szeretik, az a Reading és a Listening második feladata, mert mindkettőnél a saját szavaiddal, kötetlenül kell a kérdésekre a válaszokat megadni, ezért itt egyéb készségekre is szükség van, de van aki talán pont ezért kedveli.

Az Euroexam vizsgán a szövegértés rész például szinte teljesen ugyanaz (és még szótárt is tudsz használni hozzá:) ), valamint itt szintén általános, komplex és szelektív hallott szövegértést mérnek, viszont a szöveget nem csupán egyszer, hanem kétszer is meg tudod hallgatni.

Az íráskészség első feladata az Euroexam vizsgán szinte teljesen megegyezik a TELC félhivatalos email írásos feladatával, az értékelési szempontok is sokban hasonlítanak. Szinte mindent hasznosíthatsz a szóbeli TELC vizsgára készülésből az Euroexam vizsgán is, mindkét szóbeli páros. Hasonlítanak abban is, hogy ezen a két vizsgán van felkészülési idő, ami javítja a teljesítményed, növeli az önbizalmad.

Felkészülés

A felkészüléshez a TELC több online lehetőséget is kínált, egy kimondottan olcsó magyar gyakorlófeladat alkalmazást. Az  online felkészülés az Euroexamnél is elérhető, az angol mellett németből is van több hetes online tanfolyam, ingyen.

Elfogadás

Végül ami nagyon fontos: az elfogadás. Magyarországon ez tiszta sor. A TELC, ECL és Euroexam vizsgák egyformán akkreditált bizonyítványt adnak és a külön szóbeli és írásbeli részvizsgák is csereszabatosak. Ha tehát TELC-en csak az egyik fele sikerült, akkor ki lehet pótolni a másik félvizsgával. Nemzetközi elfogadottságban már vegyesebb a kép. Az Euroexam-et, a brit egyetemi akkreditációnak köszönhetően legalább egy tucat angol és skót egyetemen elfogadják, német nyelvterületen kevesebben ismerik, bár a német vizsgáját ott hivatalosan elfogadják tartózkodási engedélyhez.

Tanár kérdés

Tudom még valami aggaszt! Ragaszkodnál a tanárodhoz, de ő nyilván az előző vizsgára képezte ki magát. Nyugi! Egy tudatos, széles látókörű szakember, pillanatok alatt képes az új helyzethez hozzászokni. Bátran kérd ki a véleményét, szerintem ő már választott is.

Bármi is lesz a döntésed, egyet ne felejts;  a nyelvvizsga készségeket mér, amiket addig is, amíg meghozod a döntést gyakorolnod kell.

Ismerek egy nem túl eredeti, de annál jelentősebb mondást: Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik.

Hát most legfőbb ideje lenyomni a kilincset!