Gyakran kérem a diákjaimat, beszéljenek a gyengeségeikről és erősségeikről a nyelvtanulással kapcsolatban. Kitalálod mi áll a gyengeségeknél az első helyen? Hát persze, hogy a nyelvtan! Bizony nagy mumus ez a nyelvtanulásban, de nem csak a nyelvtanulónak, a tanároknak is fejfájást okoz. (Egyesek szerint például a szenvedő szerkezet azért kapta ezt a nevet, mert nagyon, de nagyon szenvedünk tőle :))

Magyarországon évekig az úgynevezett nyelvtan alapú nyelvtanítási módszer volt a trend és most is nagyon sok helyen a nyelvtanra kerül nagyobb hangsúly. Nem mondom én, hogy nem kell a nyelvtan, persze, hogy kell, hiszen a nyelv, a mondatképzés egyik alappillére, de nem mindegy mikor, hogyan, és főleg, hogy milyen arányban találkoz(t)unk vele.

A nyelvtanközpontúság miatt a nyelvtanuló egyenlőségjelet tesz a biztos nyelvtan tudás és a nyelvtudás közé.

Honnan ered ez az érzés?

Szakmai szempontból egy nyelvórának úgy kellene összeállnia, hogy 1/3 részben tanulunk nyelvtant és a többi 2/3 részben egyéb készségeket fejlesztünk. Ez nyilván az ideális állapot, a gyakorlatban viszont a tanár sokszor dönt a nyelvtan javára. Például akkor, amikor észreveszi a lila homályt a diákok szemében és zsigereiben érzi a teljes tanácstalanságot, ezért hosszasan magyaráz és magyaráz, amíg mindenki meg nem érti.

Kezdő (lámpaláztól szenvedő) tanár koromban előszeretettel választottam egy-egy nyelvtani szerkezetet az óra anyagának, elmondod a szabályt, felírod a táblára mire használjuk, miből áll, aztán egy két típusfeladat gyakorlása, semmi váratlan kérdés, és már ki is csengettek.

Ezt hívjuk deduktív nyelvtan tanításnak, az egyik legelterjedtebb módszer: a tanár elmagyarázza az adott nyelvtani szerkezetet, bemutatja a szabályokat és ezután a diákok mechanikusan gyakorolják azokat feladatokon keresztül. Nem teljesen rossz megközelítés ez, csak nagy hibája, hogy egyrészt a későbbiekben elveszi a diák kedvét az önálló írástól, másrészt a szerkezet formáját mindenki ismeri ugyan, a szabályt betéve tudja, csak épp a használat nem megy. Kenjük-vágjuk a tagadást, kérdést, ha egy állító mondatot tagadóba vagy kérdőbe kell áttenni, de amikor önállóan kell megalkotni a mondatot akkor előbukkan a: ’You like coffee?’ vagy a ’She not want to play chess.’ Aztán ott van a do, did, does mizéria, hogy most mikor mit? Nem is beszélve a fent említett szenvedő szerkezet rettenetről, aminél ha végre már megszoktam, hogy egyszerű múlt időben nincs was vagy were az a folyamatos múlt és akkor jön nekem ide a szenvedő és ott meg múltban be kell tenni a létige múlt idejű alakját, kész elvesztem!

Mit tehetsz ellene?

1. Az előbbi módszernél jobban beválik az ellentétes induktív módszer, azaz te magad jössz rá mi a szabály, még az sem baj, ha nem tudod megfogalmazni, de a használat megy, vagyis egyedi esetből következtetsz az általánosra. Kicsit úgy, mint amikor a gyerekek ösztönösen a saját anyanyelvüket sajátítják el. Mivel ebben az esetben te küzdesz meg az információért mélyebb a tudás, a tanártól ezután kérj feedback-et.
2. Az említett káosz elkerülése érdekében ne a szabályt tanuld meg, hanem memorizálj példamondatokat, amelyekben minél több utalás legyen a használatra. Például: Ne azt tanuld meg, hogy a simple past-ban tagadásnál az ige visszaalakul jelen idejű alakúvá, hanem azt, hogy: Harry Potter didn’t see Lord Voldemort yesterday. (ebben benne van a múltra utalás a yesterday jóvoltából, plusz egy rendhagyó ige is) és ilyen mondatból legyen legalább 3 a tarsolyodban minden szerkezethez, igeidőhöz stb. A példamondatokba tegyél be egy kis extrát. Minél viccesebbek, (vagy az én példamondatomnál sokkal) frappánsabbak annál jobban megjegyzed őket. Ebből a könyvből csenhetsz jó párat! A szabályt használd inkább, mint tudd.
3. Ha már nyeregben vagy jöhet az error correction, ha ilyen jellegű feladatokat gyakorolsz, egyre gyakrabban veszed észre saját (berögzült) hibáidat akár írásban, akár beszéd közben, egyre magabiztosabb leszel abban, hogy mit, mikor és hogyan.
4. És persze játssz, játssz és játssz! Minél több kellemes élmény kötődik a nyelvtanhoz annál nagyobb az esélye, hogy megszereted és megváltozik a viszonyotok. Használj nyelvtani kvízeket, érdekes online feladatokat, kezdd el élvezni. 

Egy valamit azonban soha ne felejts el: a nyelvtan van érted és nem te vagy a nyelvtanért. Még az is kiderülhet, hogy a mumus inkább csak szemtelen kis troll, aki azért, ha kell, segít abban, hogy a mondanivalód akár írásban, akár szóban minél konkrétabb formában eljusson a másik félhez.

Végül, ha sötétebb pillanataidban mégis elcsüggednél, és azt éreznéd, milyen nehéz az angol nyelvtan, akkor gondolj azokra a külföldiekre, akik a magyar nyelvtannal küzdenek. Na, ugye? Grammar is easy!